loading
  • HU-1134 Budapest
  • 25.10.2018
  • Ausschreibung
  • (ID 2-315381)

Tervezés Tatab. Dózsakert-Újváros vasúti felüljáró


 
  • Projektdaten

    maximieren

    Bewerbungsschluss 25.10.2018, 11:00 Bewerbungsschluss
    Verfahren Offenes Verfahren
    Gebäudetyp Verkehr
    Art der Leistung Objektplanung Gebäude / allgemeine Beratungsleistungen / Objektplanung Ingenieurbauwerke
    Sprache Ungarisch
    Aufgabe
    Tervezési szerződés Tatabánya Dózsakert és Újváros közötti vasúti felüljáró négysávossá történő bővítéséhez kapcsolódó engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, az építési, illetve egyéb szükséges engedélyek megszerzésével
    Leistungsumfang
    Tervező feladatát képezi a Tatabánya, Dózsakert és Újváros között meglévő, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felett átívelő közúti felüljáró kapacitásbővítéséhez (új négysávos híd megvalósítása) kapcsolódó környezetvédelmi tervek, engedélyezési tervek, valamint kiviteli tervek elkészítése, illetve a jogszabályok által előírt, jogerős engedélyek megszerzése az alábbi műszaki tartalomra tekintettel.
    A meglévő 2+1 forgalmi sávos, 84,2 m hosszú, 10,6 m széles felüljáró helyett 2x2 forgalmi sávos, továbbá gyalogjárdát, kerékpárutat tartalmazó kialakítású új híd építése szükséges. Járulékos létesítmények: a közúti hídhoz csatlakozó mintegy 300 m hosszú útszakasz, az Erdész utcai, illetve a Győri úti közúti jelzőlámpás csomópontok átépítése és bővítése, továbbá közvilágítás átépítési, közműkiváltási és a keresztezett Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felsővezeték átalakítási feladatok.
    Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
    Adresse des Bauherren HU-1134 Budapest
    TED Dokumenten-Nr. 412183-2018

  • Anzeigentext Ausschreibung

    maximieren


    • Magyarország-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások

      2018/S 182-412183

      Ajánlati/részvételi felhívás

      Szolgáltatásmegrendelés

      Legal Basis:

      2014/24/EU irányelv

      I. szakasz: Ajánlatkérő

      I.1)Név és címek
      NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
      EKRSZ_94215096
      Váci út 45.
      Budapest
      1134
      Magyarország
      Kapcsolattartó személy: Közbeszerzési Osztály
      Telefon: +36 14368572
      E-mail: MTZlaXRcX210X2x0X206aGNgKGJv
      Fax: +36 14368560
      NUTS-kód: HU

      Internetcím(ek):

      Az ajánlatkérő általános címe: http://www.nif.hu

      A felhasználói oldal címe: http://www.nif.hu

      I.2)Információ közös közbeszerzésről
      I.3)Kommunikáció
      A közbeszerzési dokumentáció korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000647782018/reszletek
      További információ a következő címen szerezhető be a fent említett cím
      Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó elektronikusan: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000647782018/reszletek
      Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó a fent említett címre
      I.4)Az ajánlatkérő típusa
      Közjogi intézmény
      I.5)Fő tevékenység
      Egyéb tevékenység: közlekedési infrastruktúra fejlesztése

      II. szakasz: Tárgy

      II.1)A beszerzés mennyisége
      II.1.1)Elnevezés:

      Tervezés Tatab. Dózsakert-Újváros vasúti felüljáró

      Hivatkozási szám: EKR000647782018
      II.1.2)Fő CPV-kód
      71320000
      II.1.3)A szerződés típusa
      Szolgáltatásmegrendelés
      II.1.4)Rövid meghatározás:

      Tervezési szerződés Tatabánya Dózsakert és Újváros közötti vasúti felüljáró négysávossá történő bővítéséhez kapcsolódó engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, az építési, illetve egyéb szükséges engedélyek megszerzésével

      II.1.5)Becsült teljes érték vagy nagyságrend
      II.1.6)Részekre vonatkozó információk
      A beszerzés részekből áll: nem
      II.2)Meghatározás
      II.2.1)Elnevezés:
      II.2.2)További CPV-kód(ok)
      71242000
      71312000
      71313000
      71322000
      71322300
      71356400
      II.2.3)A teljesítés helye
      NUTS-kód: HU212
      A teljesítés fő helyszíne:

      MAGYARORSZÁG, Komárom-Esztergom megye

      II.2.4)A közbeszerzés ismertetése:

      Tervező feladatát képezi a Tatabánya, Dózsakert és Újváros között meglévő, a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felett átívelő közúti felüljáró kapacitásbővítéséhez (új négysávos híd megvalósítása) kapcsolódó környezetvédelmi tervek, engedélyezési tervek, valamint kiviteli tervek elkészítése, illetve a jogszabályok által előírt, jogerős engedélyek megszerzése az alábbi műszaki tartalomra tekintettel.

      A meglévő 2+1 forgalmi sávos, 84,2 m hosszú, 10,6 m széles felüljáró helyett 2x2 forgalmi sávos, továbbá gyalogjárdát, kerékpárutat tartalmazó kialakítású új híd építése szükséges. Járulékos létesítmények: a közúti hídhoz csatlakozó mintegy 300 m hosszú útszakasz, az Erdész utcai, illetve a Győri úti közúti jelzőlámpás csomópontok átépítése és bővítése, továbbá közvilágítás átépítési, közműkiváltási és a keresztezett Budapest-Hegyeshalom vasútvonal felsővezeték átalakítási feladatok.

      Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.

      II.2.5)Értékelési szempontok
      Az alábbiakban megadott szempontok
      Minőségi kritérium - Név: 1)AF III.1.3) M/2.1. pontja szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. meghatározott területen szerzett szakmai többlet tapasztalata egész hóban megadva (max 36 hó) / Súlyszám: 10
      Minőségi kritérium - Név: 2)AF III.1.3) M/2.2. pontja szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. meghatározott területen szerzett szakmai többlet tapasztalata egész hóban megadva (max 36 hó) / Súlyszám: 30
      Minőségi kritérium - Név: 3)AF III.1.3) M/2.3. pontja szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. meghatározott területen szerzett szakmai többlet tapasztalata egész hóban megadva (max 36 hó) / Súlyszám: 10
      Ár - Súlyszám: 50
      II.2.6)Becsült érték vagy nagyságrend
      II.2.7)A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama
      Az időtartam hónapban: 19
      A szerződés meghosszabbítható: nem
      II.2.10)Változatokra vonatkozó információk
      Elfogadható változatok: nem
      II.2.11)Opciókra vonatkozó információ
      Opciók: nem
      II.2.12)Információ az elektronikus katalógusokról
      II.2.13)Európai uniós alapokra vonatkozó információk
      A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos: nem
      II.2.14)További információk

      A műszaki tartalom nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt. A beszerzés tárgya egy híd, ill. a kapcsolódó, rövid útszakaszok tervezése, mely egy önálló, kizárólag együtt funkcionáló egységet képez, azok egymással szoros korrelációban vannak (egymásba kapcsolódnak) – így az egyik feladatrész megtervezése hatással van a kapcsolódó, tervezendő létesítmények kialakítására.

      III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

      III.1)Részvételi feltételek
      III.1.1)Az ajánlattevő/részvételre jelentkező alkalmassága az adott szakmai tevékenység végzésére, ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
      A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:

      A) Kizáró okok:

      A Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok.

      A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

      Kizáró okok igazolásának módja:

      1. Előzetes igazolási mód:

      Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.

      Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.)

      Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra.

      Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.

      A Kr. 13. és 15. §-a alkalmazandó.

      2. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához:

      Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. 8., 10., 12-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.

      Az igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a Kr. III. fejezete szerinti, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz amelyek elérhetőségét a gazdasági szereplőknek fel kell tüntetniük az EEKD-ban, azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kr. előírja.

      A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

      B) A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód:

      A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján Ajánlatkérő előírja, hogy Ajánlattevőnek szerepelnie kell a tervezési szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara) névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén Ajánlatkérő előírja a 322/2015. (X.30.) Korm.r. 8.§(1) és (2)bek. alkalmazását.

      Alkalmatlan az AT, ha nem szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara) névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.

      Igazolási mód:

      Az alkalmassági feltétel kapcsán AT-nek az ajánlatában a Kbt.67.§(1)-(2)bek., valamint a Kr. 1.§(1)bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az EEKD kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk kérése nélkül, azaz az EEKD IV. Részének α. pontját kell kitölteni.

      Közös ajánlattevőknek külön-külön formanyomtatványt kell benyújtani.

      A Kbt.69.§(4)-(7)bek. alapján felhívott AT-k az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:

      A Kr. 26.§(3) bek. alapján az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani.

      Az alkalmasság igazolására a Kbt.65.§(7),(9),(11) bek. és a Kbt.69.§(11) bek. is irányadó..

      III.1.2)Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
      A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:

      Az alkalmasság igazolásának módja:

      Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α kitöltése. Közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.

      A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:

      P/1. Ajánlattevőnek a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési és engedélyeztetési feladatok elvégzése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

      AK az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek. foglalt lehetőségekre.

      A Kbt. 65. § (6)-(8), (11) bek. és a Kr. 19. § (7) bek. megfelelően irányadó.

      Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található.

      Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

      P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya szerinti (közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési és engedélyeztetési feladatok elvégzése) általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) árbevétele összesen nem éri el a nettó 100 000 000 Ft értéket.

      Amennyiben az AT (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három lezárt üzleti évben), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget.

      III.1.3)Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
      A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:

      Az alkalmasság igazolásának módja:

      Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α kitöltése. Közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.

      A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:

      M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 év legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, a Kr. 22. § (1) bek. a)-b) pontjai alapján a szerződést kötő másik féltől származó referencia igazolással vagy nyilatkozattal.

      A referenciaigazolásnak / nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:

      — a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét,

      — szolgáltatás tárgyát, mennyiségét,

      — a teljesítés idejét (a kezdés és befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve) és helyét,

      — továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

      Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.

      Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.

      Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 21.§ (3a) bek. b) pontja, a 22. § (5) és a Kbt. 140.§ (9) bek-re.

      M/2. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, rendelkezésre állási nyilatkozatát.

      A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell a megkívánt szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát, valamint a végzettséget és/vagy képzettséget igazoló irat egyszerű másolatát.

      Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházások, projektek ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (legalább év, hónap pontossággal!), valamint annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.

      A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.

      Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során.

      Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

      M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) nem rendelkezik az alábbi, a Kr. 22. § (1) bek. szerint igazolt, befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciákkal:

      1.1. legalább 200 m hosszú országos vagy helyi közút engedélyezési és/vagy kiviteli tervének elkészítése tárgyú, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referencia.

      1.2. legalább 1 db országos vagy helyi közúti jelzőlámpás csomópont tervezése vagy áttervezése tárgyú, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referencia.

      1.3. legalább 1 db, legalább 50 m felszerkezet hosszúságú, vasút feletti közúti híd engedélyezési és/vagy kiviteli tervének elkészítése tárgyú, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referencia.

      M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:

      2.1. legalább 1 fő közúti tervező szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap országos közúti tervezési területen szerzett tervezési gyakorlattal rendelkezik.

      2.2 legalább 1 fő hídtervező szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti HT tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap országos közúti területen szerzett hídtervezési tervezési gyakorlattal rendelkezik és részt vett legalább 1 db, legalább 50 m felszerkezet hosszúságú, vasút feletti közúti híd engedélyezési és/vagy kiviteli tervének elkészítésében.

      2.3 legalább 1 fő környezetvédelmi tervező szakember, aki a 297/2009 (XII.21.) Korm. rendelet szerinti SZKV szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint szakmai gyakorlata alapján legalább 36 hónap közlekedés építési projekthez kapcsolódó Előzetes Vizsgálati Dokumentáció és/vagy Környezeti Hatástanulmány készítésében szerzett gyakorlattal rendelkezik.

      A fenti pozíciókra külön-külön szakemberek bemutatása szükséges (egy szakember csak egy pozícióra jelölhető a fentiek közül).

      A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

      III.1.5)Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk
      III.2)A szerződéssel kapcsolatos feltételek
      III.2.1)Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk
      A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
      A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

      266/2013. (VII. 11.) Kr.

      297/2009 (XII.21.)Kr.

      III.2.2)A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

      Teljesítési bizt. (nettó terv. díj 5 %-a), jótállási bizt. (nettó terv. díj 5 %-a) Jótállási idő: 3 év.

      Tervező a késedelem minden napjára a késedelemmel érintett (rész)teljesítés nettó terv. díja alapján számított napi 0,5 % kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek.

      A hibás teljesítési kötbér 15 %, meghiúsulási kötbér 20 %.

      Pénzügyi finanszírozás forrása: hazai; Intenzitása:100%

      Pénzügyi finanszírozás típusa: Kedvezményezetti finanszírozás.

      Megrendelő előleget nem biztosít.

      A kifiz. a Kbt. 135. § (1),(5)-(6) bek. foglaltak szerint, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint történik. A kifizetésre alkalmazandó a 2017. évi CL. tv. (Art.), valamint a 2007. évi CXXVII. tv. (továbbiakban: ÁFA tv.).

      A részletes fizetési feltételeket, valamint a számlázási ütemezést a szerződéstervezet tartalmazza.

      III.2.3)A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
      Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

      IV. szakasz: Eljárás

      IV.1)Meghatározás
      IV.1.1)Az eljárás fajtája
      Nyílt eljárás
      IV.1.3)Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
      IV.1.4)A megoldások, illetve ajánlatok számának a tárgyalásos eljárás vagy a versenypárbeszéd során történő csökkentésére irányuló információ
      IV.1.6)Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
      IV.1.8)A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk
      A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik: igen
      IV.2)Adminisztratív információk
      IV.2.1)Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel
      IV.2.2)Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje
      Dátum: 25/10/2018
      Helyi idő: 11:00
      IV.2.3)Az ajánlattételi vagy részvételi felhívás kiválasztott jelentkezők részére történő megküldésének becsült dátuma
      IV.2.4)Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók:
      Magyar
      IV.2.6)Az ajánlati kötöttség minimális időtartama
      Az időtartam hónapban: 2 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
      IV.2.7)Az ajánlatok felbontásának feltételei
      Dátum: 25/10/2018
      Helyi idő: 13:00
      Hely:

      Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.

      Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:

      Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.

      VI. szakasz: Kiegészítő információk

      VI.1)A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk
      A közbeszerzés ismétlődő jellegű: nem
      VI.2)Információ az elektronikus munkafolyamatokról
      A fizetés elektronikus úton történik
      VI.3)További információk:

      1. A dokumentumokat Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap

      2. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (Értesítő 2016/147. sz., 2016.12.21.) Minőségi kritérium 1-3. esetén: egyenes arányosítással, az „Ár” szempont esetében fordított arányosítással értékeli, melynek során a pontszámokat 0,00-10,00 között osztja ki. Az 1-3. minőségi szempont tekintetében a megajánlás legkedvezőbb szintje 36 hónap.

      3. Ajánlatkérő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 100 millió Ft/év és 30 millió Ft/káresemény limit összegű érvényes tervező felelősségbiztosítás meglétét írja elő.

      4. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke 1 600 000 Ft. Készpénz átutalással, befizetés jogcím megadással, Ajánlatkérő- 10300002-20609931-49020322 (IBAN: HU58 10300002-20609931-49020322, SWIFT: MKKBHUHB) számú számlájára. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

      5. A szerződéskötés feltételeként előírt jogosultságok részleteit a dokumentáció tartalmazza

      6. Az alkalmasság III.1.1), III.1.2) és III.1.3) pontokban előírt feltételei és igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

      7. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § alapján az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, azzal, hogy nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

      8. Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mint közös ajánlattevők esetében.

      9. Jelen felhívásban a rövidítések az alábbiakat jelölik: Kr. – 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, EEKD – egységes európai közbeszerzési dokumentum.

      10. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.

      11. A felhívás IV.2.6) pontjában megadott időtartam a Kbt.81.§(11)bek. alapján 60 nap.

      12. Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó.

      13. Az ajánlattételre vonatkozó részletes előírásokat a dokumentáció tartalmazza.

      14. A 14/2016. (V. 25.) MvM r. 6. § (7) szerinti adat: dr. Kiss Balázs, lajstromszám: 01037.

      15. A közbeszerzési eljárás megindítására a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján kerül sor.

      16. AK felhívja a figyelmet arra, hogy tárgyi szerződés alapján megrendelésre kerülő tervek esetében eltérő hatályba léptető feltételeket tartalmaz a szerződés!

      17. A felhívás II.2.7) pontjában megadott időtartam az összes szerződéses feladat elkészítésének együttes időtartamát jelentik, az nem tartalmazza azt a 12 hónapos időszakot, amely alatt Megrendelő a kiviteli terv elkészítésére vonatkozó megrendeléssel élhet.

      18. AT-nek az egyösszegű ajánlati áruk megadása mellett azt meg kell bontani akként, hogy a teljes ajánlati ár 44 %-át kell képezze az engedélyes tervvel és (nem jogerős) építési engedéllyel bezárólag elvégzendő feladatok ellenértéke, míg a kiviteli tervek elkészítésével kapcsolatos feladatok a teljes ajánlati ár 56 %-át kell kitegyék.

      Ajánlattevőnek ajánlati árát a Felolvasólap 1. számú mellékletén ezen %-os megbontásnak megfelelően kell feltüntetnie! Az ajánlati ár ettől eltérő meghatározása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!

      VI.4)Jogorvoslati eljárás
      VI.4.1)A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv
      Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
      Riadó u. 5.
      Budapest
      1026
      Magyarország
      Telefon: +36 18828592
      E-mail: MjE4Ul1cYl1QV2hdYmJhT1UuWWIcVmM=
      Fax: +36 18828593
      VI.4.2)A békéltetési eljárást lebonyolító szerv
      VI.4.3)Jogorvoslati kérelmek benyújtása
      A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

      Kbt. 148.§ alapján.

      VI.4.4)A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be
      Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
      Riadó u. 5.
      Budapest
      1026
      Magyarország
      Telefon: +36 18828592
      E-mail: MTJibWxybWBneG1ycnFfZT5pcixmcw==
      Fax: +36 18828593
      VI.5)E hirdetmény feladásának dátuma:
      19/09/2018
    © European Union, http://ted.europa.eu
  • Protected by Copyscape
  • Gewährleistung

    competitionline übernimmt keine Verantwortung für Fehler, Auslassungen, Unterbrechungen, Löschungen, Mängel oder Verzögerungen im Betrieb oder bei Übertragung von Inhalten. competitionline übernimmt keine Verantwortung für Einbußen oder Schäden, die aus der Verwendung der Internetseiten, aus der Verwendung von Nutzerinhalten oder von Inhalten Dritter, die aus den Internetseiten oder über den Service gepostet oder an Nutzer übertragen werden, oder aus Interaktionen zwischen Nutzer und Internetseiten (online oder offline) resultieren. Bitte lesen Sie hierzu unsere Nutzungsbedingungen.


INFO-BOX

Ausschreibung veröffentlicht 21.09.2018
Zuletzt aktualisiert 21.09.2018
Wettbewerbs-ID 2-315381 Status Kostenpflichtig
Seitenaufrufe 41